"lus est ars boni et aequi"

MODERNIZÁCIÓ VAGY RESTAURÁCIÓ? (II. rész) – A BÜK 2016. évi rendes közgyűlése után

Önkritikus megállapítással kell kezdenünk. Várakozásainkkal ellentétben (lásd május 2-án ugyanitt publikált írásunkat) a közgyűlés hozta a tavalyi formát, sőt azon izgalomban és mozgalmasságban mintha túl is tett volna. No persze ne képzeljük, hogy bővelkedett volna hitchcocki vagy tarantinoi fordulatokban, mindenesetre a korábbi állóvízhez képest maga volt a viharos Galileai-tenger. Hasonlatunk nem véletlen, hiszen például zsidó viccből kifejezetten jó volt a felhozatal a hozzászólásokban.

A szavazási procedúra azonban különösebb meglepetést nem okozott. A szavazógép – úgy valós, mint képletes értelemben – jól működött. A valamivel több, mint másfélszáz regisztrált résztvevő nagyobbik része persze, csakúgy, mint korábban, idén is a kamarai tisztségviselőkből és némelyikük által jó időzítéssel a szavazásra behívott, mozgósított kollégákból állt. Az igazán érdemi napirendek (az elnöki beszámoló elfogadása; a 2015. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása; a 2016. évi költségvetés elfogadása) esetében az „igen” és a „nem” szavazatok aránya nagyjából 60-40% volt. Talán nem is annyira meglepő módon ezzel a 2014. évi tisztújító közgyűlés teljes egészében és mindenre kiterjedően még ma sem ismert körülményei miatt jobbára csak kikövetkeztethető szavazati arányai köszönnek vissza. Annak mindenesetre el kéne gondolkodtatnia a kamarai vezetést, hogy ha mindössze kb. 20%-os előnyt tudnak egy-egy lényeges szavazáson realizálni immáron harmadik éve, úgy nem kéne-e az eddigieknél komolyabban venni az alulról jövő kritikákat. (Mi lesz, ha majd már mi sem fogjuk méltatlannak és kínosnak találni a csak a szavazási napirendre való mozgósítást?)

Persze mindez csak bűvészkedés a számokkal. Ugye, nem gondolja senki komolyan, hogy szociológiai értelemben is legitim egy olyan közgyűlési határozat, amely a teljes taglétszámra vetítve mindössze legfeljebb ha 2 %-os (!) támogatással bír? Márpedig jelenleg sajnos ez a helyzet. Fényes, történelmi győzelemről tehát továbbra sem indokolt beszélni egyik oldalon sem. Lépjünk is túl a számokon és nézzük a legfontosabb kérdéseket érdemben.

A kritikus és számon kérő hozzászólások nemcsak számszerűen növekedtek, de hangvételükben is egyre bátrabbak és nyíltabbak voltak.  Kerülték az álszemérmes megfogalmazásokat és lényegre törőek, szakmailag felkészültek voltak, az arra adott elnöki válaszok pedig többnyire nem léptek túl a rendszerapológián.

A közel és távolabbi múlttal való szembe nézés

Hát, ez még mindig nagyon nem megy! Az elnöki beszámoló több helyen is provokatív jelzővel, persze – úgy, ahogy azt illik – név nélkül „ekézte” az Ügyvédi Összefogás elmúlt két évi működését. Elfelejtette volna az elnök úr, hogy ezt a meccset, még ha csak 1:2-re is, de a kamarai vezetés zsákolta be? Fel kéne végre ismerni, hogy a Kúria mentőöve óta nem mi kell, hogy fájjunk, hanem saját rendezetlen és széthulló soraik. Most már aztán igazán kár a ránk pazarolt erőlködésért, mert azzal is csak hasznos energiát vonnak el a ma még csak általuk megoldható problémáktól. Lehet tehát sületlenségeket szajkózni, hogy példátlan módon törtünk rá a Kamarára és hogy megbecstelenítettük annak dicső 140 éves történetét, meg hogy bla-bla-bla, ahelyett, hogy vennék a bátorságot és fáradságot, hogy szembe nézzenek a történtek okaival, vagyis a múlttal. Pedig amíg erre nem kerül sor, Orwell szelleme lebeg közöttünk: „Aki uralja a jelent, az uralja a múltat is”.

Őszinték leszünk, mint ahogy eddig is azok voltunk. A kamarai vezetéssel való támogató együttműködésünknek feltételei vannak. No, nem sok, mindössze kettő: transzparencia és kiszámíthatóság minden téren. Bár kimondva ez valóban nem tűnik soknak, azzal is tisztában vagyunk, hogy megvalósításuk történelmi léptékű szemlélet- és lépésváltást igényel, s mint ilyen nem egyszerű. Eltekinteni azonban ettől nem áll módunkban. Kiszámítható, kezdeményező és támogató partnerek leszünk a modernizációban, de ha kell ismét a sokkolás eszközeihez folyamodunk, ha azt látjuk, hogy a folyamatok a restauráció irányába haladnak.

Modernizáció és megújulás

Mert, hogy a modernizációra szükség van az ma már azok számára sem kétséges, akik nem kedvelnek minket és nem osztják a – mi tagadás – helyenként sokkoló módszereinket. A sokkolásra azonban pontosan azért volt, van és lesz szükség, mert mint azt számtalan példa igazolja a honi kamarai világban, ezek a szervezetek működésük belső nehézségi erői és vezetőségük abnormális kötődései miatt önmaguktól és önerőből képtelenek a folyamatos megújulásra. Segítség kell nekik, és addig jó, amíg ez a segítség nem kívülről a közhatalom, hanem belülről a tagok részéről érkezik.

Persze a sokkolással a tekintélytisztelet nem összeegyeztethető.  Úgy nem lehet reformot és modernizációt hirdetni, hogy tekintettel vagyok X-re vagy Y-ra, pusztán annak pozíciója, funkciója, hangereje vagy éppen arroganciája miatt. Számunkra nem az egyén a meghatározó, hanem az a rendszer, amelyet világos, érthető, transzparens és racionális működési szabályok finom szövedéke tart össze, legyen szó tisztújításról, pénzgazdálkodásról, hatósági, fegyelmi vagy bármilyen más eljárásról, kamarai kitüntetések odaítélésről, stb. Merthogy ezek nélkül a rendszer mindig is beleragad a provincializmusba és a mutyizásba, diszfunkcionálisan és kontraproduktívan fog működni. A szervezeti és eljárási garanciákat nem lehet egyes vezetők személyes garanciáival helyettesíteni, legyenek bár kiváló művelői szakmájuknak és rendelkezzenek bár erős emberi kvalitásokkal. Egy 5-6.000 fős kamaránál ez egészen egyszerűen nem működik! (Egyébként 600 főnél sem működött, csak akkor senki sem merte ezt szóvá tenni.)

Ezt az elnöki beszámoló szóbeli kiegészítése is felismerni látszott, noha az írásos előterjesztés a modernizáció kérdésével még nem foglalkozott. (Történetesen az a szó, hogy „modernizálás” vagy „megújulás” nem is szerepel az elnöki beszámolóban.) Ennek lehet az oka az is, hogy írásunk első részét, amely még a közgyűlés előtt került publikálásra, az elnök úr is olvasta és gyorsan pótolta a hiányt, de ne zárjuk ki annak lehetőségét se, hogy hirtelen megvilágosodva azt maga is komolyan gondolja. Hamar ki fog derülni, hogy a modernizáció újszerű tematizálása a kamarai vezetés részéről csak egy túlélési kampányfogás, vagy őszinte törekvés.  Odáig persze a közgyűlés már nem jutott el, hogy elfogadjon egy modernizációs vagy megújulási cselekvési programot, és nem utolsó sorban az elnökséget ennek végrehajtására megfelelő legitimációval ruházza fel. De nehéz is lett volna ezt megtenni úgy, hogy a kérdés, még az előre meghirdetett napirendig sem jutott el. Ne vegyék tehát nagyon rossz néven, ha a modernizáció ügyében tapasztalt hirtelen megvilágosodást, további bizonyításig, pislákoló szalmalángnak tudjuk csak tekinteni.

Új ügyvédi törvény

A téma referálására felkért Bánáti elnök úr megbízhatóan hozta a tőle megszokott kiváló szónoki formát. Ettől persze (vagy éppen ezért?) a témát övező köd nem oszlott el sőt, ha lehet, még nagyobb lett. Azt ugyanis még mindig nem lehet tudni, hogy hol is tart ennek az új törvénynek az előkészítése. Pedig, most hogy a kamarai vezetők úton-útfélen a készülő új törvényre hivatkoznak, nem ártana kicsivel többet tudnunk róla. A sűrű hivatkozások mellett ugyanis még a téziseket, a koncepciót sem látta senki közülünk. Az írásbeli elnöki beszámoló szerint: „A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége és a területi elnökségek jó részét is érintő vitákban alkotta meg saját előzetes álláspontját egy új ügyvédi törvény téziseiről. A minisztérium várhatóan 2016 során készíti el a maga javaslatát.”Ezek szerint már van valami, csak éppen senki nem ismeri. Nem is igazán tudjuk, hogy melyik a riasztóbb: hivatkozni az új törvényre úgy, hogy annak még a koncepciója sincs meg, vagy az esetleg már meglévő koncepciót nem publikálni a kamara tagjai számára. Egy biztos: bennünket (még) nem kértek fel arra, hogy a koncepcióalkotásban részt vegyünk. Pedig hát …

Félreértés ne essék. Nem azt kérjük számon, hogy az új ügyvédi törvényt miért nem maga a Kamara alkotja meg (ennek realitását mi magunk sem látjuk), de azt igen is elvárjuk, vagy ha így érthetőbb, követeljük, hogy az új törvény megalkotásának folyamatában a kamarai vezetés proaktív módon lépjen fel a kormányzatnál és, hogy a teljes folyamatba a tézisek kialakításától a törvény elfogadásáig vonja be a tagságot. Gyaníthatóan azonban már most is késésben vagyunk és a szokásos módon megint csak követő üzemmódban fogunk tudni bekapcsolódni az eseményekbe. Vélhetően megint arra számíthatunk, hogy a témát néhány beavatott kamarai vezető majd „lefocizza” a kormányzattal és mi már ismét csak a végeredményt szenvedjük el. „Business as usual– mondja az angol, nem kis cinizmussal.

Gazdálkodási kérdések

Ez volt a közgyűlés „The show must go on!” része. Kezdünk hozzászokni már, hogy itt mindig lehet találni valamit, csak hozzáértő módon kell keresni. Az idén volt szerencsére olyan kollegina, aki rendkívül szakszerűen szembesítette az elnököt a kreatív könyvelés esetében elvárt, de egy kívülálló számára visszatetsző számviteli mutatvánnyal. Lehet persze tényleges veszteségből számviteli nyereséget rittyenteni, akár még törvényesen is, de nem gondolnánk, hogy egy köztestület esetében ezt kéne tekinteni a helyes és követendő gyakorlatnak. Sőt, olyan kolléganő is volt (hahó, uraim, ébresztő!), aki a tízparancsolat hetedikjét ajánlotta melegen a kamarai vezetés figyelmébe.

A főtitkár úr, aki ugyan a szokásos főtitkári beszámolót, nem tudni miért, de nem tartotta meg, azt mindenesetre a költségvetési „vita” során elmondta, hogy számára a leginkább riasztó jelenség az a trend, ami a Kamara immáron harmadik éve tapasztalható veszteséges működésében nyilvánul meg, s amely pazarló gazdálkodással és túlköltekezéssel párosul. Előkerültek ismét a „legfeljebb csak jégkaparásra alkalmas” CD-k, a nemrég felújított kamarai helyiségek újbóli átépítése, teljes helyiségcsoportok kihasználatlansága. Tételes és konkrét cáfolat a nagyjából „nem is így van”-on kívül nem nagyon volt. Az azonban egy elgondolkodtató adat (még akkor is, ha csak kiragadott), hogy jelenleg a Kamara az évi kb. 800 milliós tagdíj bevételének jó, ha 10%-át tudja csak a saját tagjai számára ilyen-olyan szerviz formájában „visszaforgatni”. S mint látjuk, e szervizek megválasztásának módja, értelme és haszna is sokak által vitatott. A többi megy személyi jellegű kifizetésekre (munkabérre, tiszteletdíjra) és azok közterheire, ilyen-olyan megbízási díjakra és utazási költségekre, reprezentációra, vitatott beruházásokra, és nem utolsó sorban egy igen jelentős tétel a MÜK támogatására. És mindez bármiféle hatékonysági mutató nélkül. „Üvegzseb” ide vagy oda, attól tartunk, hogy egy-két csontváz még ki fog esni ebből a szekrényből.

Kamarai kitüntetések

A kitüntetetteknek való gratuláción túl vegyük észre a fejlődést is. Az idén nem volt olyan kitüntetett, aki aktív kamarai tisztségviselő lenne. Helyes döntés. Mindazonáltal engedtessék meg nekünk, hogy ezt (is) saját érdemünknek tudjuk be. Az Ügyvédi Összefogás volt ugyanis az első, amely nyilvánosan mutatott rá annak a korábbi gyakorlatnak a rendkívül visszatetsző voltára, amely az aktív kamarai tisztségviselők és az Eötvös Díj kitüntetettjei közötti jelentős személyi átfedésben manifesztálódott.

Ugyanakkor, s ezt nem az ünneprontás szándéka mondatja velünk, még ma sem világos és transzparens a kamara kitüntetési gyakorlata. Nem tudni, hogy ki, milyen érdemei, milyen jelölési processzus és milyen döntési mechanizmus mellett kaphatja meg a BÜK legmagasabb szakmai elismerését. Van tehát még e téren is mit modernizálni.

Összességében a legutóbbi közgyűlésről sok mindent el lehet majd mondani, de azt biztosan nem, hogy a Kamara Megújulásának közgyűlése lett volna. Erőtlen és kevésbé hiteles utalások történtek ugyan a modernizáció szükségességére, de a program hirdetés és az annak végrehajtásához való legitimáció megszerzése elmaradt.  Mindez azonban vélhetően nem fogja visszatartani a kamarai vezetőket attól, hogy maguk definiálják majd a modernizáció szükséges mértékét. A mi dolgunk meg az, hogy számon kérjük rajtuk, ha a mércét alacsonyra helyeznék.

 

2 Hozzászólás

  1. BA Válasz

    Kedves Elvtársak, illetve nem Elvtársak!
    Akinek esetleg kétségei lennének a megszólítás újra időszerűségét illetően, szíveskedjen belelapozni a Pesti Ügyvéd ez év áprilisi számába és mindjárt a 2. oldalon rögtön déjá vu érzése támadhat “A közgyűlésre készülve” címet viselő hozzászólás kapcsán. Az írás szerint, “Egy törpe kisebbség támadt saját kamarájára…”. Ha így haladunk, még L. I. Brezsnyev is visszatér az árnyékvilágba.
    Úgy szeretném megkérdezni az “érdemtelen” írás szerzőjét: hogyan tetszik gondolni az “újjáépítést”, ha még most is az Ön szelleme dívik a kamarában? A “negyven évi kamarai tagság” hivatkozási alap lehet a megkövült gondolatokra, az önkritika teljes hiányára? Észre sem veszi a szerző, hogy nem lehet önkormányzatiságról beszélni addig, amíg pl. egy szűk érdekcsoport veti ki a kamarai tagdíjat a tagságra, majd ebből bő kézzel díjazza saját magát a tagság kizárásával?
    A látható és a szolgáltató kamarából alig látszik valami. A közpénzen fenntartott újságjainkban, csak az jelenhet meg aki dícséri a napot. Miért nincs egy, a vezetéstől független szerkesztősége az ügyvédlapoknak? És sorolhatnánk a végtelenségig a múlt átkos örökségét. Az 5760 aktív ügyvédből 89 fő tisztségviselő szavazatával fogadnak el költségvetést? Miféle legitimáció ez? A 2016. évi költségvetésből kb. 170 millió forint kiadás azonnal megtakarítható lenne, ami ügyvédenként egy negyedévi tagdíjcsökkentést jelenthetne.
    Az Összefogás fenti tájékoztatója reális, a valóságról szól, a pillanatnyi helyzetet híven tükrözi. Mindaddig azonban nem várható változás, amíg csak a lelátóról van mód bekiabálni a küzdőtérre. A fiatalokon a sor, hogy helyet szerezzenek maguknak a vezetésben, ha tényleg változást akarnak.
    B.A.

  2. B. Szabó Gábor Válasz

    B.A. kolléga kommentje kapcsán a korrektség jegyében meg kell jegyeznem, hogy az emlékezetes választásokat követő időszakban nem volt arra példa, hogy a kamarai lapok elzárkóztak volna az elől, hogy akár az Ügyvédi Összefogás képviselőinek írásait is leközöljék. A szerkesztőségi kommentekbe persze mindig becsúszott egy kis szúrka-piszka, de ez legyen a jövőre nézve a legnagyobb bajunk. E vonatkozásban tehát észre kell vennünk a fejlődést. Jó lett volna ugyanígy állni a dologhoz a választási kampány során is és akkor talán nem csúszik félre a kommunikáció és a sokk is kisebb lett volna. A komment öbbi részével viszont egyetértek.

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vissza a tetejére