"lus est ars boni et aequi"

A közzé nem tett közlemény

A közzé nem tett közlemény
A keddi (2014.02.04.) botrányba fulladt elnökségi ülést követően kiadott és a kar tagjaihoz másnap (2014.02.05.) hajnalban elektronikus hírlevél formájában eljuttatott elnökségi közlemény nagy vihart kavart. Tucatszámra kapjuk a kollégák felháborodott reakcióit a vezetői arrogancia e leplezetlen megnyilvánulása láttán.
Személyes megtámadtatásunk okából természetesen a BÜK elnökéhez fordultunk és követeltük, hogy az elnökségi nyilatkozattal kapcsolatban kialakított véleményünknek is adjon helyt ugyanazon a fórumon. Nos, ismét szegényebbek lettünk egy illúzióval. Az elnök úr levelünket  fél napig  még csak válaszra sem méltatta,  majd amikor az elnökség részére küldött tájékoztatójában súlyos csúsztatással próbált nem tudomást venni ellenközleményünk létéről, kénytelenek voltunk felhívni figyelmét arra, hogy ez a hatalomgyakorlási technika már nem működik. Ekkor szóbeli ígéretet tett nyilatkozatunknak a BÜK elektronikus hírlevelében történő közzétételére. Ezt követően tegnap (2014.02.06.) délután közzétette az Ügyvédi Összefogás egy másik nyilatkozatát, da ahhoz rögtön mellékelt a mozgalmat ismét hamis színben feltüntető, s mint mostanra kiderült, tartalmában utóbb manipulált “hivatalos” közleményt. Négyünk nyilatkozatát azonban még mindig nem. Ezért ismét kénytelenek  voltunk  a másodlagos ügyvédi nyilvánossághoz fordulni és négyünk közleményét első közlésben az Ügyvédi Összefogás honlapján  (www.ugyvediosszefogas.hu) megjelentetni, s most a kar tagjaihoz közvetlenül is eljuttatni. 
Tagdíjakból fenntartott és működtetett kamarai kommunikációs infrastruktúrát a még regnáló vezetés leplezetlen kampánycéljára felhasználni és ugyanezen infrastruktúrától elzárni azokat, akiket személyükben igyekeznek lejáratni és hitelteleníteni?! Juthat-e vezetés ennél mélyebbre? 

A Budapesti Ügyvédi Kamara négy elnökségi tagjának közleménye

2014. február 6.

A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének többsége szükségét érezte annak, hogy a választások előtti utolsó ülését követően ugyanezen elnökség négy tagját, dr. B. Szabó Gábort, dr. Buczkó Pétert, dr. Járai Gábort és dr. Patay Gézát, akik egyben az Ügyvédi Összefogás Mozgalom alapító szervezői is, a február 4-én megtartott elnökségi ülést követően a BÜK kommunikációs monopóliumának felhasználásával nyilvánosan inszinuálja. Állítólagos bűnünk a tegnap (2014.02.05.)  hajnali elnökségi közlemény szerint az volt, hogy az általunk szervezőként jegyzett mozgalom honlapján olyan vélemény is megjelent mely szerint “nem tudni, milyen alapon és kinek a javaslatára választotta ki Réti László és kötött több mint tízmillió forint összegű szerződést egy olyan cégalapítás előkészítésére, amelyről a tagságot meg sem kérdezték”, holott  2011-ben három elnökségi ülés jegyzőkönyveinek tanúsága szerint ők maguk is “támogatták” a mostanra már csak “matricás cégként” elhíresült “Arhitel projectet”. Mindez elégségesnek is bizonyult az öncsonkolt elnökség számára, hogy ránk utalva elítéljen “minden igaztalan, ügyvédhez méltatlan, a hivatásrendet és annak intézményeit romboló kampány vagy más célú megnyilvánulást”.

A kényszerű kívülállók számára lefordítva a példátlan elnökségi közleményt, arról van szó, hogy a közleményt megszavazó és megszövegező elnökségi tagok azt róják fel négyünknek, hogy az Ügyvédi Összefogás honlapja úgy kér számon át nem látható pénzköltést az elnök úron, hogy a 2011-es indításkor egy embrionális állapotban lévő és összes részletében még ma sem ismert project megvalósíthatóságának megvizsgálását valóban nem elleneztük. A vád ugyanakkor mélyen hallgat arról, hogy már a 2011-es mandátuma szerint is az elnök úr  csak nettó 5-10 millió forintos keretösszegben köthetett volna tanácsadói szerződést, amelynek végső és az elnökség felé néhány hónappal később már csak közlés formájában kommunikált összege meghaladta a nettó 18 millió forintot. Mint ahogy, jellemző módon az sem fáj az elnökségi „vádhatóságnak”, hogy a mai napig nem lehet tisztán látni abban a kérdésben sem, hogy a „matrica project” milyen mértékben vezethető vissza valós kormányzati elvárásokra és mi az ami menet közben, a kamarai vezetés önszorgalmából rakódott rá.

Az elnökségi közlemény tipikus példája a hatalmát és pozícióját féltő kamarai elit beidegződéseinek és reakcióinak. A recept is a régi: keress egy ügyet, a tények hamis beállításával, koholj belőle vádat, lehetőleg jó szaftosat, és tálald fel a tárgyilagosság álszentségével megszórva. A jelen ügyre adaptálva a recept a következő. Évtizedes szerzett pozícióidat fenyegeti egy terebélyesedő tömegmozgalom?  Misem egyszerűbb! Verj éket a mozgalom szervezői és támogatói közé. Járasd le a szervezőket, tedd őket hiteltelenné, s mindeközben még az sem baj ha a tisztességüket és becsületüket is megtiprod, sőt úgy lesz csak igazán hatásos. A többi meg majd elgondolkodik, hogy akar-e ilyeneket követni, netán az övékéhez hasonló sorsra jutni, vagy éppen beáll az erősebbnek tűnő régi csapat mögé. A legősibb, s egyben legócskább hatalomgyakorlási eszköz. Mindez csak egy olyan intézmény vezetésében fogalmazódhat meg hatékony eszközként, amelynek struktúráját jószerivel még a rendszerváltozás szele sem csapta meg.

A gőg és az arrogancia azonban rossz tanácsadó, vakká és süketté tesz. Nem engedi észrevenni, hogy az idő és az események elmennek mellettünk. Mindenki számára legyen végre világos: már semmi nem működhet úgy, ahogy eddig működött függetlenül a választás végső eredményétől. Akárki is kerül bármilyen tisztségbe február 21-én, számolnia kell azzal, hogy emelt szintű kontroll mellett fog működni. A legnehezebbjén ugyanis már most túl van a BÜK tagsága. Hosszú évek mesterségesen generált és fenntartott érdektelensége után elementáris erők éreznek mostanra késztetést arra, hogy az „ő kamarillájukból” Mindannyiunk Kamarája legyen. Nekünk ez nem lesz különösebb kihívás. És azoknak a kamarai vezetőknek, akik nem szoktak hozzá az elmúlt sok évben, vajon milyen élmény lesz ez?

dr. B. Szabó Gábor

dr. Buczkó Péter

dr. Járay Gábor

dr. Patay Géza

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vissza a tetejére