"lus est ars boni et aequi"

IDŐRENDI ÖSSZEFOGLALÓ a Budapesti Ügyvédi Kamara 2014-es tisztújító választása eredményét érintő eseményekről

BÜK választások:                     2014. február 21-26.

Kereset benyújtása:                  2014. március 26.

Első fok első tárgyalás:            2014. május 22.

Első fok első tárgyalás:            2014. június 13.

Első fokú ítélethirdetése:          2014. június 26. (A Fővárosi Törvényszék a tisztújító közgyűlési valamennyi határozatát megsemmisítette.)

A másodfokú tárgyalás:           2015. szeptember 24. (9.00 óra)

A II. fokon eljáró Ítélőtábla tárgyaláskitűzéséből látható, hogy a BÜK szervezeti és különösen köztestületi tisztségviselői, valamint a MÜK teljes ülése budapesti tagjainak mandátumszerzése jogszerűségét vizsgáló perben a jogerős döntés az érintettek négy éves választási ciklusának majd’ félidejére fog megszületni. Ez egyben azt is deklarálja, hogy az elkövetkező több mint egy évben olyan személyek közreműködésével fog működni (köztestületi, azon belül fegyelmi feladatokat ellátni, kamarai vagyonnal rendelkezni) a BÜK, illetve a MÜK is, akik megválasztása egy helybenhagyó II. fokú döntés esetében nem volt jogszerű. S vajon ilyen eljárási időszakok tükrében egy esetleges hatályon kívül helyezés és egy új eljárás – még a nyilvánvaló és megalapozott eljárási kritikák esetében is – a teljes ciklus köztestületi, szervezeti és vagyoni aktivitására közvetett legitimációt fog adni?

A BÜK választásokkal és az ügyvédi kamarai működéssel összefüggésben már eddig is megfogalmazódott nem kevés kérdőjel mellé mindezek újabb szempontú kérdéseket is generálhatnak a kar tagjainál, de várhatóan a szakmán kívülről is.

Ide sorolva: , , , , ,

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vissza a tetejére