"lus est ars boni et aequi"

Hiteltelen kampányfogás

Az Ügyvédi Összefogás már korábban meghirdetett Megújulás 12 pontja elnevezésű programjában – többek között a kamarai gazdálkodás, működés racionalizálásával, költséghatékonnyá tételével – az egyik legfontosabb célként a tagdíj feltétel nélküli 20%-os csökkentését tűzte ki.

A kamara eddigi vezetése az elmúlt években mindvégig idegenkedett a tagdíj csökkentésétől, és szerencsénk volt, ha a kötelező hozzájárulásunk összege éppen nem növekedett, hanem csak stagnált.

A tagdíjcsökkentés az Ügyvédi Összefogás meghirdetett programjában került a nyilvánosság elé.

A 2014. február 4.-re összehívott BÜK elnökségi ülés kiküldött napirend listájában ugyanakkor váratlanul felbukkant egy 10%-os tagdíjcsökkentési pont.

Az elnökségi tagoknak – az ülés előtti estén – megküldött anyagból azonban egyértelműen kiderült, hogy a javaslat nem több egyszerű és egyszeri választási kampányfogásnál.

A határozati javaslat szerinti 10%-os tagdíjcsökkentés ugyanis mindössze 1 évre, kizárólag 2014-re vonatkozott, ez a tény egyébként már a napirendi pont címéből is megállapítható volt.

Ráadásul az előterjesztésből kiviláglott, hogy a tagdíjcsökkentési folyamat pénzügyi alapját a feltételezett matrica bevételek megjelenése és növekedése képezné.

Azon matrica ügyből tervezett bevétel jelentené tehát az alapfeltételt, amelynek bevezetését – az Ügyvédi Összefogás résztvevői, a mozgalmat támogató tagok és vidéki kamarák határozott fellépése következtében – a MÜK már le is vette napirendről, és amely rendszernek fél évvel történő elhalasztását a kormányzat már kezdeményezte a jogalkotónál.

A jelenlegi vezetők a tovatűnő matrica bevételi tervek és eddig hangoztatott csökkentés elleni „elveik” dacára a kamarai választások előtt két héttel úgy határoztak, hogy erre az évre mégis csak csökkenjen a tagdíj.

Hasonló helyzetekben szokás üveggyöngyökről beszélni vagy lelki szemeink előtt megjelenhet egy tál lencse. Az Ügyvédi Összefogás ugyanakkor hisz abban, hogy a kollégák meg fogják nézni a tál lencsét tartó kezet is, különösen, ha ez a kéz – amennyiben a választások után lehetősége lesz rá – esetleg többszörösen veszi vissza azt, amit most kényszerűségből adott.

Az Ügyvédi Összefogás a programjában nem kapcsolta össze a tagdíjcsökkentést a matrica bevétellel, meggyőződésünk ugyanis, hogy felelősségteljes, racionális kamarai működés mellett, a tagságra kötelezően kirótt újabb bevételek nélkül is lehetőség van a tagok terheinek mérséklésére. A tagdíjcsökkentésről honlapunkon itt ugyancsak olvashat.

 

Ha kérdése, javaslata, észrevétele van kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-amil címen.

E-mail: [email protected]

Kövessen minket facebookon is:

fblogo

1 Hozzászólás

  1. dr. Bozsó Albert Válasz

    Az Ügyvédi Összefogás 12 pontja nélkül, ez az elnökség nem csökkentette volna a kamarai tagdíjat. Erre a legfőbb bizonyíték, hogy a 2013. novemberi elnökségi határozatuk a 2014-es tagdíjunk változatlanul hagyását vívmányként tálalta. Mi változott november óta? Hogy lett most váratlanul 10%-os tagdíjcsökkentési javaslat? A takarékoskodást kezdjék magukon, a tiszteletdíjukon, amit saját maguknak állapítottak meg, arcpirító mértékben. Nem beszélve a tisztséghalmozókról. Csökkentsék első ütemben pl. a felére az elnök havi 600.000,-Ft-os tiszteletdíját és hozzá a többiekét is. Így talán lazulna a karfa szorítása. Limitálni kell az újraválaszthatóságot. A legnagyobb létszámú kamarában kellene egyébként is a legkevesebb tagdíjat fizetni. A tagdíj a jelenlegi pazarló költségvetés megszüntetésével a felére csökkenthető a budapesti ügyvédek részére. A pazarló tételeket törölni kell a költségvetés tervezetéből. Ezt a beszámolót és költségvetést nem tudom elfogadni. Nincs személyes felelőse a pénzköltésnek. A tagság nem hatalmazta fel az elnökséget arra, hogy pl. a Magyar költségvetést 20 millióval meghitelezze a kamarai tagok tagdíjából, vagy a már képződött vagyonából.

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vissza a tetejére