"lus est ars boni et aequi"

AZ ÍGÉRET FÖLDJE avagy mi lesz a felülvizsgálati döntés után?

A Pesti Ügyvéd legutóbbi, februári száma az Ügyvédi Összefogás egyik alapító tagja, Dr. B. Szabó Gábor tollából közölt egy írást, amit kollégánk még a kúriai döntés meghozatala előtt adott le a szerkesztőségnek. Mivel a cikket az annak végén szereplő szerkesztői megjegyzésből kitűnően a Pesti Ügyvéd is feltehetően vitaindítónak szánta, a hozzászólásoknak mi magunk is teret kívánunk adni. Ennek szellemében bocsátjuk az írást másodközlésre.

Amikor ez az írás a Pesti Ügyvéd olvasói elé kerül, már ismert lesz a Kúria felülvizsgálati döntése a BÜK 2014. évi tisztújításának eredményeit jogerősen megsemmisítő ítélet vonatkozásában. Megírásakor azonban még nem az.

Ne firtassuk most túlzottan, hogy a Kúria honlapjának nyitó oldalán olvasható ulpianusi idézet – „Res iudicata pro veritate accipitur”, azaz „Az ítélt dolgot (a jogerős ítéletet) igazságként kell elfogadni” –, mint a Kúria feltehető credoja, mennyire egyeztethető össze a felülvizsgálati eljárás intézményével. Legyünk ennél praktikusabbak.

Sokan tekintenek a kelleténél fokozottabb várakozással a döntésre, mert úgy vélik, hogy így vagy úgy de a döntés pontot tesz végre az ügy végére. A magam részéről ennek a pontnak adom a legkisebb esélyt.

A 2014. évi választási kampány, majd a választások körüli szabálytalanságok miatt indult per olyan folyamatokat indított el a kamarai közéletben, amire soha korábban nem volt példa. Ezt „a Budapesti Ügyvédi Kamara 140 éves történelmében példátlan fellépést” mostanában sokan hányták az én szememre is. A megnyugtató ebben az, hogy kivétel nélkül csak olyanok, akiknek sokadik ciklusos kamarai tisztségviseletét ingatták meg az elmúlt két év eseményei. Nyilvános fórumokon fogalmazódtak meg a kamarai rendszerrel és vezetéssel szembeni ellenérzések és kritikák, ami – a reakciókból ítélve – nyilvánvalóan sokkolta az érintetteket. A kamarai gépezet és kommunikáció a jogerős ítéletből nem azt a következtetést vonta le, hogy itt baj van, amin változtatnunk kéne, hanem igyekezett bagatellizálni a szabálytalanságok mértékét, ezáltal erodálni egy jogerős ítélet súlyát. (Nincs mit tenni, nem kedvelik Ulpianust.) Ez az erodálási törekvés a felülvizsgálati kérelemben érhető a leginkább tetten, amiben a kamara mar azzal az extrém védekezéssel állt elő, hogy mivel a választási szabályzat nem definiálja a szavazatszámlálás módját, meg sem tudta sérteni a szabályzatot, a keresetnek helyt adó ítélet pedig hatásköri túllépés, ami sérti a kamarai autonómiát. Ha esetleg nem világos, lefordítom: ha a kamara nem szabályoz valamit, akkor bármit csinálhat, amibe viszont a bíróság nem szólhat bele, mert azzal már kamarai hatáskört vonna el. Valóban ezt kellene elfogadnunk, mint a kamara újjászervezésének vezérfonalát?

Mert, hogy újjá kell szervezni, az mostanra egyre többek számára válik világossá és követelménnyé. Mi jelentősége lehet ebben a folyamatban a felülvizsgálati döntésnek? Egyszerre sok és szinte semmi. Sok annyiban, hogy a jogerős ítéletet helyben hagyó felülvizsgálati határozat feltehetően felgyorsítja majd az újjászerveződési folyamatokat, bár az ellenállás és az ellenérdekeltség mértékét érzékelve óvnék mindenkit attól, hogy a villámgyors változásokban bízzon. Szinte semmi pedig annyiban, hogy egy hatályon kívül helyező vagy a játékosokat a kiindulási mezőre visszazavaró felülvizsgálati döntés sem tudja már leállítani a beindult folyamatokat. Palackból kiszabadult szellem járja be a kamarai közéletet, ráadásul ez nem az a fajta, amelyiktől hármat lehet kérni. Azok tehát, akik a felülvizsgálat eredményétől valamiféle ígéret földjét remélnek, ahol minden úgy lesz, ahogy az régen volt, csalatkozni lesznek kénytelenek: nem lesz úgy. És ha még most sem lenne világos, nem csak a 19 felperes vagy az Ügyvédi Összefogás néhány az átlagosnál aktívabb reprezentánsa miatt nem lehet úgy, hanem azért, mert egyre többen veszik a fáradságot és nem utolsó sorban a bátorságot, hogy autonóm külön véleményt fogalmazzanak meg, hogy igényekkel lépjenek fel és a kötelező udvariasságon is áthallható módon üzenjék meg a változásra képteleneknek, hogy ennyi volt.

Nem az a lényeg tehát, hogy miként fog dönteni majd a Kúria, hanem az, hogy ki mit bírt megérteni és feldolgozni az elmúlt két évből. Meg tudták-e érteni például az „örökös” tisztségviselők, hogy hivatásunkhoz nem a nyilvános kritika a méltatlan, hanem a problémáknak a „kamara tekintélyének megőrzésére” hivatkozással történő szőnyeg alá söprése. Ügyvédhez nem az méltatlan, ha egy kamarai tag köztestületi jogaival élve akár jogi eljárás útján próbál álláspontjának érvényt szerezni, hanem az, ha ezt a legalapvetőbb ügyvédi erényt hatalomféltésük miatt bűnnek minősítik.

Rég rossz, ha azok, akiknek módjuk és hatalmuk lenne ma még önként beindítani a reform folyamatokat lépésüket attól teszik függővé, hogy mit mond majd a Kúria. Ez ugyanis azt a riasztó üzenetet hordozza magában, hogy ha a Kúria elkaszálja a Kamarát, akkor majd reformot hirdetek, de ha nem akkor majd jól letriumfálom a reformot követelőket. Egy szervezet érettsége nem a ma még sok tekintetben feldolgozatlan és feltáratlan 140 éves múlton, hanem azon mérhető le, hogy a sodródás helyett képes-e szervezetében, vezetésében, működésében és mindenekelőtt filozófiájában gyorsan és rugalmasan megújulni, válaszolni az új kihívásokra és alkalmazkodni az új követelményekhez. E vonatkozásban a BÜK igen jelentős deficittel bír. Mindennek azonban semmi köze a Kúriához és az ő akármilyen döntéséhez. Ezt a kamara csak saját maga izzadhatja ki. Nem először bizonyosodik be, hogy Ady több mint száz éves intése saját kortársaihoz tökéletesen aktuális ma is: „Értsék meg már jóhiszeműen opportunus barátaink, hogy kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell”.

Mindezek tükrében még azt sem tekintem kardinális kérdésnek, hogy azok, akik ilyen-olyan kamarai tisztségviselőként majd tovább működnek személy szerint szimpatizálnak-e velem és társaimmal, mert ennek aztán végkép nincs semmilyen jelentősége. Nem kell, hogy kedveljenek, az is elég, ha tagsági minőségünkben „csak” tisztelnek minket. Ehhez pedig mindössze három dolog szükségeltetik:
• adassék meg nekik, hogy feladatukat abban a meggyőződésben láthassák el, hogy megválasztásuk tiszta és korrekt módon történt, azaz legitimitásukhoz a legkisebb kétség se férhessen,
• a kamarai tisztséget ne jövedelemforrásnak és ne védőhálónak, de közmegbízatásnak tekintsék és
• rendelkezzenek azzal a morális tartással és szakmai képességgel, hogy autonóm meggyőződésüket részben az őket folyamatosan semlegesíteni igyekvő belső körök, részben pedig a „mainstream” ellenében is tudják, merjék képviselni (mert, hogy mindkettővel számolniuk kell, abban biztosak lehetnek).

Ha az ilyen kamarai tisztségviselők száma eléri a kritikus értéket, az elmúlt két év nem volt hiába való. Nekem pedig nem lesz más dolgom akkor, mint hátradőlve rendelni egy kávét és üzenni azoknak, akik még mindig nem bírják elengedni a széküket, hogy van ám tartalmas élet a kamarai vezetésen kívül is, s hogy rossz helyen keresik az ígéret földjét.

Dr. B. Szabó Gábor
volt elnökségi tag
az Ügyvédi Összefogás Egyesület tagja

 

 

1 Hozzászólás

  1. dr. Ohlendorf Nora Válasz

    Kedves Dr. B. Szabó Gábor kollega,

    az írása elgondolkodtatott, főleg az alábbi mondata:

    “a kamarai tisztséget ne jövedelemforrásnak és ne védőhálónak, de közmegbízatásnak tekintsék”

    Ezzel tökéletesen egyetértek, de kiegészíteném azzal, hogy a kapott közmegbizatásban dolgozni is kell! Nem baj, hogy jövedelemforrásnak (is) tekintik a tisztséget, de emellett az (lenne) fontos, hogy elhivatottak legyen abban, hogy a tagságért (értünk) és a kamaráért munkálkodjanak, gondosan, szakmai szempontok és nem magánérdekek mentén.

    Üdvözlettel:
    dr. Ohlendorf Nora

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 − = öt

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vissza a tetejére