Utolsó meghirdetett programpontunkhoz kapcsolódó bejegyzésünket olvashatja lentebb.

Noha ez látszólag  „csak” a történelemről szól, egy percig se gondolja senki, hogy nincs kötődése a jelenhez, és hogy ez ügyben nincs teendője a mindenkori kamarai vezetésnek.

---

A magyar ügyvédi kar prominensei számos alkalommal és tulajdonképpen minden helyzetben jogtörténeti axiómaként állítják, hogy az ügyvédség több, mint 140 éves autonóm(!) köztestületi múlttal rendelkezik, és mindig független tudott maradni az aktuális politikai hatalomtól. Nos, ez súlyos tévedés, sőt több, a történelem és a tételes jog nem ismerete, esetleg kifejezett manipuláció.

Magyarország Alaptörvénye – amely emlékeink szerint nem volt sem a BÜK sem a MÜK éles bírálatának tárgya – kifejezetten akként rendelkezik, hogy:

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Ez minimálisan 46 év, és ehhez jön még a vészkorszak előtti időszak 1938-tól. Tehát, az ügyvédség autonóm köztestületi múltjára, amennyiben azt 1875-től számoljuk, legfeljebb 100 megszakadt év vonatkozásában lehetne hivatkozni. Ráadásul az utolsó nagy „pauzáról” még a középkorú ügyvédi generációknak is éles emlékeik vannak (vagy legalább is kellene, hogy legyenek).

Az elmaradt rendszerváltás köztestületi szinten értelmezendő. Az ügyvédi tevékenységet szabályozó normarendszer differenciáltabbá vált, már nem törvényerejű rendeletek, nem is az 1955. évi 23. (III. 20.) MT sz. rendelet, hanem az ügyvédséggel összefüggő egyes kérdések újabb szabályozásárólszóló minisztertanácsi rendeletek szabályozzák.

Az 1875-ös évben 28 ügyvédi kamara alakult meg miniszteri rendeleti szabályozással, 1946-ban igazságügy miniszteri rendelettel kilencet megszüntettek, 1951-től kezdődően pedig öt ügyvédi kamara működött.

A területi kamarák autonómiája már 1947-től kezdődően nem állt fent, az Ügyvédi Kamarák Országos Bizottsága és a megbízható, és egyben persze nagyon autonóm, a függetlenségért küzdő kamarai titkárok az alábbi kérdések alapján írtak jelentéseket minden egyes ügyvédről:

1. a nevezettek párttagok-e,
2. milyen a párthoz való viszonyuk,
3. milyen volt a múltban a magatartásuk,
4. voltak-e tagjai jobboldali szervezeteknek,
5. vagy másként vettek-e részt valamilyen jobboldali, nacionalista mozgalomban, szabadkőművesek voltak-e,
6. milyen a jelenlegi politikai és szakmai magatartásuk,
7. milyen a népi demokráciához, a bírósághoz és az ügyfelekhez való viszonyuk,
8. szerepelnek-e kuláklistán?

A kamarai függetlenség 1956-ot követően pedig többnyire abban állt, hogy az Igazságügyi Minisztérium megrendelésére az egyik kamara a másik kamara ellenforradalmi tevékenységét vizsgálta.

A 60-as évek enyhülése az országos kamarai vezetőket a cipész-igazságügy miniszterek legfőbb tanácsadójává tette, a minisztérium ügyvédi osztálya pedig a látszólag független szervezeteket minden oldalról szabályozta, így meghatározta a területi kamara minimum létszámát, az ügyvédi munkaközösségek minimum és maximum létszámát, és elvárásokat fogalmazott meg, hol nyíltan (1971), hol burkoltan szigorúan titkos (sz.t.) minősítésű levelezés, vagy különmegbízottak útján való üzengetés formájában.

A kor történelmét behatóbban ismerő ügyvédeknek álszentség és naivitás lenne azt hinni, hogy ezekben a kamarai szervezetekben tevékenykedő személyek sorsa az önigazgatás demokratikus útvesztőiben és nem a pártitkárok és a cipész-miniszterek alpakka öltönyös elvtársakkal megtöltött cigiszagú szobáiban dőlt el. Karrierek épültek és leépültek, pillanatok alatt lett valaki dupla nullás ügyvédből TSZ jogtanácsos, vagy buzgó mozgalmi joghallgatóból a pártállam szeme, füle, ökle.

A rendszerváltás utáni rekonstruált szervezeti felépítés alapján a BM III/III. főcsoportfőnökség alosztályaihoz rendelt feladatokban, ez idáig egyetlen forrás szerint sem azonosítható, hogy az ügyvédi tevékenység – mint a potenciális reakció területe – melyik III/III. osztályhoz illetve alosztályhoz tartozott. Ebből azonban nem az következik, hogy a pártállami titkos szolgákat az ügyvédség ne érdekelte volna, vagy oda ne épültek volna be szép számmal, pusztán az, hogy e vonatkozásban ma még jelentős kutatási elmaradásban vagyunk és hogy-hogy nem, mindezidáig egyetlen kamarai vezetés nem tekintette szívügyének tisztázni a dicsőséges múltnak ezt a több, mint negyven éves szakaszát.

A közelmúlt történései azonban azt igazolják, hogy a kamarában oly előszeretettel hivatkozott, de a gyakorlatban rendszerint mégsem működő személyi garanciák nem elegendőek ahhoz, hogy a rendszerváltás előtti időszak sötét árnyai a XXI. századi ügyvédi elvárásokat ne árnyékolják be. Közelmúltbeli példaként említhetnénk a Magyar Népköztársaság AB-103 fd. számú dossziéhoz tartozó volt kollégát, aki maga is nyilván demokratikus választás útján és több cikluson keresztül személyes kiváló adottságai miatt lehetett a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, továbbá az 1990 előtti pártállam hatalmi gépezetének megbízható nyugdíjasa, és hivatásos állományú rendőrtisztje.

A magyar ügyvédség 1990-utáni történelmének legnagyobb adósságai közé tartozik a lusztráció teljes elmaradása. E vonatkozásban sem külső, sem belső kezdeményezésről nem tudunk. Pedig enélkül nem csak az 1990-előtti pártállami időszak csontvázai pihennek továbbra is a kamara épületében, de az elmaradt múltfeltárás azt a hamis látszatot is keltheti sokakban, hogy a titkosszolgálati „beütöttség” nem eleve összeférhetetlen még ma sem az ügyvédi credóval. Pedig hát az! Titkos szolgából ne legyen ügyvéd! Ez ennyire egyszerű! A kötelező múltfeltáráshoz azonban

TE ÉS MI IS KELLÜNK!

 Választási programunkat és jelöltjeinket az oldal tetején lévő jobb oldali kék és zöld gombokra kattintva tekintheti meg